2.rész

Reggel, amint felkeltem mentem haza. Megköszöntem Flórának, hogy mellettem állt. Haza fele sétálva cikáztak a gondolatok a fejemben. Igazából még mindig nem hevertem ki Kriszt. Nem is lehet egy nap alatt. Egy két, majdnem két éves kapcsolat egy pillanat alatt a darabjaira hullott. Egy szerelem a semmivel lett egyenlő. És azt a semmit szépen lassan kitölti a harag. A harag ami bennem van. Nem bántam meg ezt a majdnem két évet. Csodás volt. Szerettük egymást, bár az utolsó pár hónapban sok volt a veszekedés. Haza értem. Felmentem a szobámba. És akkor. Akkor megláttam a hatalmas plakátot, amin mi vagyunk Krisszel, rettentő boldogan. Elkezdtem sírni. Nagyon. Odamentem a képhez. Megfogtam egy filctollat és elkezdtem össze firkálni. Közben sírtam végig. Bejött a szobámba a húgom. Négy éves. Mivel anyám második házasságából született, ezért ilyen nagy a korkülönbség. Látta mit csinálok. Oda jött mellém és megkérdezte;
~Mit rajzolsz?
~Semmit, Alíz. Csak úgy firkálok.
~Rajzolhatok én is?-felnevettem.
~Hát persze.
Mikor már szinte alig maradt ép felület Alíz úgy döntött kimegy. Én ekkor becsuktam a szobám ajtaját. Már nem sírtam. Mérges voltam. Dühös. Úgy éreztem valahogy ki kell ezt adnom magamból. Ordítottam egyet. Egy szót. És letéptem a képet. Jól esett. Anyám bejött a szobámba.
~ Kit utálsz ennyire?
Aztán meglátta a falam.
~ Mi történt, kicsim? Megint veszekedtetek?
~Nem, anya. Vége.
~De hát mi történt?
Elmeséltem neki.