3.rész

Holnap suli. Hurrá. Mivel reggel nem volt kedvem tanulni, elmentem egy kicsit sétálni. Csodás a késő őszi hajnal illata. Megnyugodtam. Eltöltött a nyugalom és úgy éreztem, most semmi nem zavarhat meg. Kivéve egy telefonhívás.
~Szia, szivem! Alszol még? Gondoltam elmehetnénk moziba.
~Igen? Úgy gondoltad? Mivan, Mirike már nem elég jó? Óó, persze. Akkor inkább fűzzük be a régi barátnőt, hátha megbocsájt. Persze drágám, szaladok. Vagy mire számítottál?!?
~Maja. Szeretlek. - rettentően mérges voltam rá, de attól még szeretem. Ez nem múlik el ilyen hamar. Hiányzott. Az ölelése, a csókja, hogy azt mondja szeretlek.
~Én is. De soha nem fogok neked megbocsájtani. -itt elakadt a szavam, nem tudtam mit mondjak.
~Akkor a legyünk barátok verzió kilőve?
~Nem tudom. Majd idővel meglátjuk.
~Oké. Megyek, szia.
Csöndben maradtam és kinyomtam a telefont. Nem bírtam ki. Leültem a földre és zokogtam. Nem tudom mennyi ideje már. A szomszédba nemrég költözött egy család. Azt hallottam van egy fiuk is. Nem tudtam róla semmit, nem is láttam még. És akkor valaki megsimítja a hátam...
~Szia, bocsi, hogy így rádtörök, de nem bírtam nézni ahogy sírsz. Amúgy az új srác vagyok a szomszédból. Már láttalak párszor, de nem mentem oda hozzád.
~Ó, szia. Maja vagyok.
~Zalán.
~Szép neved van. Öhhm amúgy mit csinálsz erre ilyen korán?
~ Kocogok, de engem jobban érdekelne, hogy egy ilyen szép lány mit csinál ilyenkor az utcán és miért sír.
~Hát nemrég szakítottunk a barátommal  és most telefonáltam vele...
~Oh, akkor már értem. Én viszont megyek tovább, majd beszélünk, szia.
~Szia.
Elment. Egész helyes, sőt. Barna szeme van és barna haja, hosszú szempillája, a lába is azért ott van. Már nem voltam szomorú. Este majd még ismerkedek. Felnevettem.